Alapítói gondolatok

május 27, 2019

A Colibri Club blog indító posztjában megragadám az alkalmat, hogy elmeséljek nektek egy történetet arról, mi motiválta az alapítókat, ennek a közösségnek az elindításában:

Segíteni ahol lehetséges! Illetve létezik az a magyar közmondás : Sok kicsi sokra megy. 

Azt vallom, hogy a vágyaink, és az ebből kialakult céljaink azok, amelyek előre visznek bennünket az életben. Én már egészen korán, kiskamasz koromban tulajdonképpen arra vágytam, hogy szabad legyek - a szabadság számomra akkor azt jelentette, hogy valamilyen módon több bevételre tegyek szert, mint amennyi zsebpénzt a szüleimtől kaptam.

Amikor a 90'-es évek legvégén megkaptam karácsonyra az első pentium számítógépemet, akkor már a karácsonyi szünetben "kijátszottam magam" az akkor menő számítógépes játékokkal - tudjátok, a Tarzanra, a Need for Speed-re és a GTA-ra gondolok, amik akkor nagyon mentek. Tehát hamar túllendültem ezen a játszós korszakon és elkezdtem tanulni. Folyamatosan tanultam, fejlesztettem az informatikai tudásomat.

Néhány év múlva, a gimiben nagyon szerettem ugyan bicajozni, de elkezdtem vágyni egy négyütemű Trabantra. 2003 körül az eddig összegyűjtött informatikai tudásomnak köszönhetően eljutottam a helyi Group 4 vezetőjéhez, akinek innen is köszönöm, hogy fiatalon támogatott engem. Meglátta bennem a potenciált és lehetőséget adott nekem - sikerült elérnem, hogy felvegyen nyári diák munkára.

Ez a munka segített eljutni a célomhoz, amit nagyon akartam. Nagyon vágytam rá, kerestem a lehetőséget és nagy dolognak számított tényleg ez a munka és a támogatás, mert a közvetlen környezetem, köztük az édesapám is próbált lebeszélni az autóvásárlásról. Fiatalnak tartott még ehhez, azt mondta, hogy nem kell nekem még autó, meg amiatt aggódott, hogy hogyan fogom tudni fenntartani, ne foglalkozzak ezzel még, inkább tanuljak.

Én úgy voltam vele, hogy meg fogom mutatni, meg fogom keresni azt a megoldást, amivel elérem a célomat, nem adtam föl. Amikor édesapám látta, hogy mennyire kitartóan dolgozom az álmomért és milyen sokat tettem azért, hogy a célom megvalósuljon, elismerte az erőfeszítéseimet. Nagyjából 2 év alatt sikerült összehoznom a szükséges pénzt, 19 éves koromra büszke és boldog Trabant tulajdonos lettem.

Ti se adjátok föl, amikor egy számotokra fontos ember a vágyatokat, célotokat nem támogatja.Azóta is azt vallom, hogy az a fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mi mit akarunk, mire vágyunk. Saját magunknak bizonyítsunk, a saját határainkat feszegessük, keressük magunkban a fejlődés lehetőségét. Mert ha magunkat fejlesztjük, szükségszerűen a környezetünk is fejlődni fog.Én ezt tartom a legfontosabbnak - hogy úgy tanuljak, hogy ezáltal a környezetem is fejlődjön.A Club létrehozásakor is ez az alapelv vezérelt. Olyan közösséget építünk, amelyben a tagjaink úgy fejlődnek, hogy a környezetük is fejlődik az élet igazán fontos területein, legyen az egészség, személyiségfejlődés, pénzügyi tudatosság, vagy vállalkozásfejlesztés.

Szeretném, ha rövid időn belül elkezdene a közösségünk gyarapodni, és egyre több és több olyan ember csatlakozna, aki számára inspiráló ez a gondolat.

Célkitűzésem,hogy meghatározó szerepet töltsünk be adakozásban, és önkéntes munkában.Ehhez képesek legyünk pénzügyi forrást biztosítani. Termékeink árréséből adományokat juttatunk el különböző szervezeteknek alapítványoknak. Ilyen példáúl a Támogatói jegyünk. 

Modern adakozás formája: mindenki nyer, ˇWin - Win ˇˇ Club tagként megveszed a Piacterünkön amire szükséged van, és ezzel jól járt minden szereplő a kereskedelmi folyamatban.

Colibri Club